Nagyszínpad - második napi beszámoló

Aki korábban csak amerikai zenés filmekből - mondjuk a máskülönben zseniális Muppet Show-bál -  ismeri a soulzen?t, annak meglepetéssel kell szolgálnunk: erre a műfajra nem csak flitteres fehér ruhában lehet tipegni, hanem mondjuk félmeztelenül kurjongatva is lehet ugrálni. Akár délután háromkor is, többezred magunkkal... Kezdjük ott, hogy a francia Ben l'Onlcle Soul diszkókirály helyett a világ legelegánsabb dokkmunkásának öltözött, még háttértáncosai vidám golfozó diákoknak. Ez utóbbiakról egyébként egész hamar kiderült, hogy nem csak zseniális táncosok, de kitűnő bohócok is, akik ha kell, épp oly jól énekelnek, mint a frontember (aki meg azzal lepte meg a közönséget, hogy épp oly jól táncol, mint ők - ha hosszabb a koncert, kiderült volna, hogy remekül festenek vagy épp 30 másodperc alatt rakják ki a Rubik-kockát, de mindegy). Bárhogy is van, a k?z?ns?gvad?t? soulkoncert minden száma tartogatott valami meglepetést. Az egyik alatt például az egész csapat szo