karadi banner



edutus x jav



fisz



esti banner







2026. szeptember 05. szombat, Viktor, Lorinc
fisz logo
Pályaorientáció és pályatanácsadás
 

 
 
Security Image

  Biztonsági kód: 
  

Leiratkozás






Bannerhely száma: 206
Méret: 120 x 240 pixel
Képzések, tréningek
DFT-Hungária
Szervezetfejlesztés, vezetőképzés, pályázatok
fisz back

fisz rovatok

Diákmunka

 

Melózni suli után?

 

Iskola mellett dolgozni: ez ma már egyáltalán nem különlegesség – a felsőoktatásban tanulók közel 40 százaléka dolgozik a tanulás mellett. A diákmunka-közvetítő irodák szolgáltatásait – becslés szerint – több mint százezer diák veszi igénybe évente. A diákmunkákat alapvetően két csoportra lehet osztani: I. diákmunka iskolaszövetkezeten keresztül, II. gyakornoki munka.

 

Diákmunka iskolaszövetkezeten keresztül

 

A diákmunka jellegzetessége, hogy alkalmi, általában nem teljes (8 órás) munkakör, és nem is hetente minden nap, hanem a diák vállalásától függően alakul. Nem könnyű azonban 17-18 évesként ilyen jellegű munkahelyet találni, méghozzá úgy, hogy biztosítva legyenek a munkavégzés feltételei – és még bért is kapjon a diák.

Munkát vállalni egyébként 15 éves kortól lehet, de ekkor még csak az iskolai oktatási szünetekben, szülői engedéllyel. 16 éves kortól már szabadabb a pálya: ekkor már iskolaszövetkezetekbe is be lehet lépni. A 18 év alattiak naponta legfeljebb nyolc órát, hetente 40 órát dolgozhatnak, éjszakai munkát – 22 és 6 óra között – egyáltalán nem végezhetnek. 18 év fölött már megszűnnek ezek a korlátozások.

 

Miért jó egy cégnek a diákmunka?

 

Általában az egy időszakra jutó megnövekedett munkamennyiség vezeti a különböző cégeket oda, hogy állandó munkatársaik mellé alkalmilag diákokat vegyenek fel (pl. karácsony előtti postázások, a nyomdában felhalmozódott megrendelések stb.) Ezek a munkák általában nem követelnek előképzettséget: általános műveltség vagy épp normális fizikai teherbírás szükséges hozzájuk. A megrendelők köre igen széles: a multinacionális cégektől kezdve megtalálhatóak a magyar kis- és közepes vállalkozások is.

 

Miért jó a diákoknak?

 

Az első ok alapvető: pénzt keresnek a munkájukkal, és közben még a tanulásra is jut idő. Hosszabb távon azonban az is az előnye, hogy a főiskolát, egyetemet elvégezve nem teljesen gyakorlat nélkül keresnek a fiatalok munkát. Sőt, aki jól helyezkedett diákévei alatt, valószínűleg már nem is kell keresnie a diploma után munkát, hiszen alkalmazza az a cég, ahol már gyakorlatot szerzett. De ha ez nem is történik meg, a munkatapasztalat – amelyet az önéletrajzban is fel lehet tüntetni – mindenképp hasznos. Az a szerencsés munkaválasztás, mely valamennyire a szakmába vág, de nem minden diákmunka alkalmas erre.

 

A diák- és iskolaszövetkezetekről

 

Közel tíz éve kezdték el működésüket az iskolaszövetkezetek. Ezek a szervezetek abból a célból jöttek létre, hogy összehozzák az alkalmi munkavállalókat kereső cégeket és a munkát kereső diákokat. Lényegük, hogy a diák nem közvetlenül a munkát adó céggel köt megállapodást, hanem az iskolaszövetkezettel, mely kiközvetíti a cégekhez. Az iskolaszövetkezet abból tartja el magát, hogy valamennyit lecsippent a diákok órabéréből: tehát magasabb összegre szerződik a munkát adó céggel, mint amit a diák valójában megkap. Ám ez nem jelenti azt, hogy a diák nem tudja, mennyi is a munkabére: minden munkánál ez nyilvános adat, a legtöbb iskolaszövetkezet weboldalán az aktuális munkáknál fel is tüntetni a bruttó órabért.

Az órabérek alsó határa bruttó 300 Ft, az átlag bruttó 400–500 forint. Megfigyelhető, hogy Budapesten általában magasabbak az órabérek, mint a megyeszékhelyeken. Miért bruttó összegeket tüntetnek fel a diákmunkáknál? A bruttó azt jelenti, hogy ebből az összegből még adózni kell, tehát nem kapsz kézhez ennyit. Hogy mennyit kapsz valójában, az az évi bevételedtől is függ, így egy 500 forintos bruttó órabérből valaki mondjuk 450, másvalaki pedig 420 forintot kap kézhez.

 

Mi a feltétele az iskolaszövetkezeti tagságnak?

 

1.    16. betöltött életév (több iskolaszövetkezetnél 17. életév)

2.    Nappali tagozatos jogviszony (középiskola, főiskola vagy egyetem): ezt iskolalátogatási igazolással kell bizonyítani, melyet az iskola állít ki. Az eredeti példányra van szükség, fénymásolatot általában nem fogadnak el.

3.    Részjegy vásárlása: Ahhoz, hogy munkát lehessen vállalni egy iskolaszövetkezeten keresztül, először is taggá kell válni – ehhez szükséges a részjegy, melynek összege 1-2 ezer forint, melyet általában az első fizetésből vonnak le. A szövetkezetből való kilépéskor ezt az összeget a diák visszakapja.

4.    Adókártya

5.    TAJ-szám

6.    Bankszámla: ettől nem kell megijedni, azért van rá szükség, mert a fizetéseket a legtöbb helyen nem készpénzben, hanem átutalással rendezik. Ott, ahol ez követelmény, az iskolaszövetkezet segítséget ad a bankszámla létesítéséhez.

7.    Végül alá kell írni a munkaszerződést.

 

Milyen munkákat lehet kapni az iskolaszövetkezeteknél?

 

Természetesen a kapható munkák jellege függ az iskolaszövetkezet céges kapcsolataitól is. Például a Schönherz Iskolaszövetkezet tagjai inkább műszaki, informatikai munkák közül válogathatnak, míg a Meló-Diáknál inkább a szakmai tudást nem igénylő munkákból van nagyobb választék.

 

       adatrögzítés: kérdőívek, címlisták gépelése, adatok rendezése

       adminisztráció: irodai kisegítés, iktatás, számlák rögzítése

       árufeltöltés: nagyobb áruházakban, általában délutáni, éjszakai műszakban

       címkézés: borítékolás, postai vagy gyári kisegítő-munka

       csomagolás: mobilcsomagolás, akciós termékek csomagolása

       gyorsétterem: kiszolgálás

       host, hostess: rendezvényeken segítés, szervezés

       könnyű fizikai munka: áruházakban pakolás, kamionpakolás

       nyomdai munkák: újságok csomagolása, pakolás

       raktári kisegítés: raktárkészlet mozgatása, adminisztráció

       rendezvényeken: jegyszedés, ruhatárosi munkák

       szórólapozás

       telemarketing: telefonos értékesítés

       terjesztés: reklámújságok, szórólapok

Szakmai tudást igénylő munkák: fordítás, tolmácsolás, programozás, gazdasági munkák

 

Diák- és iskolaszövetkezetek

 

Név

Web

Telefonszám

Cím

BIZTOS PONT ISKOLASZÖVETKEZET

www.biztospont.hu

06-1/ 354-35-55

1066 Budapest, Teréz krt. 32. félemelet 17/a

DOLGOS HANGYA SZOLGÁLTATÓ ISKOLAI SZÖVETKEZET

www.dolgoshangya.hu

Irodák Szegeden, Békéscsabán és Kecskeméten

FÜRGE DIÁK ISKOLASZÖVETKEZET

www.furgediak.hu

Országos hálózat

JOBB KEZEK DIÁKSZÖVET

www.jobbkezek.hu

328-0146, 328-0147

1052 Budapest, Piarista köz 1.

JOBLAND ISKOLASZÖVETKEZET

www.jobland.hu

06-80/562-526 (ingyenesen hívható szám)

1074 Budapest, Rákóczi u. 52.

MELÓ-DIÁK

www.melo-diak.hu

Központ: 1-217-6426, 1-217-0227

 

Központ: 1092 Budapest, Lónyay u. 34.

 

MIND-DIÁK SZÖVETKEZET

www.minddiak.hu

267-8686

 

1075 Budapest, Dob u. 20.

 

MULTI-COOP DIÁK- ÉS ISKOLASZÖVETKEZET

www.multi-coop.hu

318-1177

1053 Budapest, Veres Pálné u. 5.

MULTI JOB ISKOLASZÖVETKEZET

www.multijobisz.hu

Budapest, Dunaújváros, Nyíregyháza, Székesfehérvár

MŰISZ ISKOLASZÖVETKEZET

www.muisz.hu

0640/463-463

1137 Budapest, Szent István krt. 24

PENSUM ISKOLASZÖVETKEZET

www.pensum.hu

429-0425

1066 Budapest, Teréz krt. 6.

RÉBUSZ ISKOLASZÖVETKEZET

www.rebusz.hu

Központ: 336-2020

Országos hálózat

Központ: 1042 Budapest, Moszkva tér 8.

STUDENT

www.student.hu

 

(06-80) 456-745

1092 Budapest, Ráday utca 31/b

 

SCHÖNHERZ DIÁKSZÖVETKEZET

www.maszdisz.hu

365 3003

 

Budapest és Debrecen

Központ:

1113 Budapest, Tas vezér utca 20.

III. em. 3/a

 

EUDIÁKOK ISKOLASZÖVETKEZET

 

214-5365

1138 Budapest, Karikás Frigyes u. 13.

DIÁK-MELÓ ISKOLASZÖVETKEZET

www.diakmelo.hu

46) 381-762; 381-867

3525 Miskolc, Szűcs S. u. 5.

SCOOL-TÚRA ISKOLASZÖVETKEZET

www.z-consulting.hu

342-8537

1064 Budapest, Rózsa u. 59.




fisz google   kereses gomb
spacer
Partnereink
SaSFly.net – VPS, domain, weboldal és IT-biztonság
Webhosting és VPS saját budapesti szervereken
Domain-regisztráció és DNS
Fábián Ügyvédi Iroda – peres és gazdasági jog
Amerikai ügyvéd – vízum, zöldkártya, cégalapítás
Ajánló
Jogi segítségre van szüksége?
Fábián Ügyvédi Iroda – peres és gazdasági jogi megoldások KKV-knak és magánszemélyeknek, Budapest.

Amerikai ügyek magyarul
Szabo Law Group – vízum, zöldkártya, amerikai cégalapítás, floridai ingatlan.

Weboldal, tárhely, biztonság
SaSFly.net VPS és webhosting – a fisz.hu is itt fut.
Fogalomtár

kereses gomb
Képzéskereső
hol
szöveg
típus
téma
forma
Sajtószoba
A FISZ Szerkesztőség és Hírügynökség fő tevékenysége a sajtó képviselői számára biztosított rendszeres hírszolgáltatás.

Regisztrációhoz kérjük, kattintson ide!
© Copyright 2026 FISZ Egyesület · Tárhely és üzemeltetés: SaSFly.net (VPS és webhosting, domain) · Ajánljuk: Fábián Ügyvédi Iroda – peres és gazdasági jog, Budapest