|
|
Miért érdemes gyűjteni?
A kredit és a kreditrendszer is onnan jön, ahonnan a popcorn, a mikrosütő és a hamburger: az Egyesült Államokból. Itt találkoztak ugyanis először azzal a problémával – már az 1800-as években –, hogy bizony vannak hallgatók, akik nem zöldfülűként foglalnak helyet az egyetem széksoraiban, hanem már valamilyen szakmai ismeretekkel rendelkeznek: hogyan is lehet elfogadni ezeket az ismereteket annak érdekében, hogy a hallgatónak ne kelljen azt tanulnia, amiből már bizonyított korábban? Hogyan kezeljék azokat a hallgatókat, akik már elvégeztek egy-két évet valahol, és intézményt váltanának? És legfőképp: hogyan ismerjék el azokat a tanulmányokat, melyeket a hallgató valamely más országban végzett el?
Európában először az Egyesült Királyságban dolgoztak ki mindezek kezelésre kreditrendszert, majd pedig a nyolcvanas években beindult egész Európában a folyamat, melyet az ECTS rövidítés fémjelez, magyarul pedig így nevezik: Európai Kreditátviteli Rendszer. Az 1999/2000-es tanévben már több mint 1200 intézmény használta az ECTS-t hallgatói külföldön folytatott tanulmányainak elismerésére.
A kreditrendszer szabadabbá, rugalmasabbá teszi a tanulmányok ütemezését, és gyakorlatilag megszünteti az évismétlés kényszerét. Hogyan lehet ez? Ha valaki középiskolában nem teljesít egy tantárgyat, tehát megbukik belőle, akkor az egész évet ismételnie kell – azokat a tárgyakat is, melyekből mondjuk jelesre teljesített. A kreditrendszerben ez nincs így: csupán azt a tantárgyat (kredites nevén tanegységet) kell megismételni, amelyet nem sikerült teljesíteni – a többiből pedig lehet továbbhaladni. Ugyanakkor ez a rendszer nagyobb felelősséget ró a hallgatóra a tanév összeállításánál és ütemezésénél. A tapasztalat szerint az induló évfolyamok időben széthúzódnak, ugyanis egyáltalán nem biztos, hogy mindenki ugyanannyi idő alatt végzi el a szakját.
Amit a gólyák először tapasztalni szoktak, hogy a hagyományos évfolyam megszűnt a kreditrendszerben, a hallgatók kevésbé ismerik egymást, és így kevésbé köttetnek maradandó barátságok. Ugyanis az egyik hallgató mondjuk a harmadik félévben teljesíti azt a tanegységet, amit másik szaktársa a negyedikben, a harmadik szaktársa meg már a másodikban elvégezte. Jellemző az is, hogy egy tanegységet nem csak egy évfolyam vehet fel: így példának okáért filozófiatörténetet a felsőoktatásnak mind a 4-5 éve alatt lehet tanulni, ki ekkor, ki akkor.
A kreditrendszer elősegíti a hallgatók szabadabb ismeretszerzését és haladási ütemét, viszont megvan a „könnyű élet” veszélye is: nem szabad abba a hibába esni, hogy félévről félévre tologatjuk a kellemetlenebb tanegységeket, mert a kreditrendszerben sem lehet valaki élete végéig egyetemista vagy főiskolás. Ugyanis az a tárgy, amelyet nem sikerült teljesíteni, egy későbbi oktatási időszakban újra felvehető, így a félév megismétlésére nincsen szükség, az el nem végzett tárgyak ismeretanyagára épülő tárgyakat azonban nem lehet felvenni. Tehát könnyű félévet/évet csúszni.
Mennyit is ér egy kredit? Minden tantárgynak van bizonyos kreditértéke, melyet a felsőoktatási intézmény állapít meg: ez az érték attól függ, hogy egy átlagos képességű hallgató hány óra alatt képes teljesíteni a tantárgy követelményeit. Egy kredit harminc órát ér, melybe nem csak az intézményben eltöltött tanulmányi órák, hanem a vizsgafelkészülés és az órán kívüli otthoni tanulás is beleszámít. Egy tanévben átlagosan 60 kreditet kell teljesíteni, azaz egy félévben 30 kredit körül érdemes tantárgyakat választani. A gyakorlatban ez úgy néz ki, hogy egy héten átlagban harminc tanulmányi órára érdemes berendezkedni. Ahhoz, hogy a kredit megkapható legyen, a tantárgy követelményeit teljesíteni is kell: tehát akinek az eredménye elégtelen, nem kapja meg a kreditet. Viszont az elégséges és jeles teljesítés között nincs különbség, ugyanannyi kredit jár érte.
1 kredit = 30 óra
főiskolai diploma = legalább 180 kredit = legalább 5400 óra
egyetemi szintű végzettség = legalább 240 kredit = legaláb 7200 óra
Szakdolgozat = egyetemi szintű képzésben legfeljebb 50, főiskolai szintű képzésben legfeljebb 20 kredit
Záróvizsga = főiskolai szintű képzésben legalább 15 kredit, egyetemi szintű képzésben legalább 25 kredit
Tanári diplomához: legalább még 40 kredit, kétszakos képzésnél 50 kredit szükséges.
A szakirányú továbbképzésben legalább 60 kredit megszerzése szükséges.
A doktori képzésben szemeszterenként 30 kredit teljesítését kell előírni.
Felsőfokú szakképzésben elvégzett tárgyakért szakirányú továbbtanulás esetén legfeljebb 60 kredit (tehát nagyjából egyévnyi tanulmány) számítható be. Ez azt jelenti, hogy az általában 4 féléves, felsőfokú végzettséget adó tanulmányok által nem kettő, hanem csak egy évvel tolódik ki a főiskola/egyetem elvégzése azokhoz képest, akik nem vettek részt felsőfokú szakképzésben.
A kreditrendszer lényeges eleme a számítógép. Ugyanis a kreditrendszer beindításánál már működnie kell az intézményben a számítógépes hallgatói információs rendszernek: azaz egy program segítségével (legelterjedtebb a Neptun és az ETR nevezetű) lehet felvenni tanegységeket, lehet tájékozódni azok kreditértékéről, jelentkezni vizsgára, pénzügyeket és egyéb nyalánkságokat intézni. Ebben a rendszerben mindenkinek van egy saját kódja, elektronikus indexe, és nyomon követheti tanulmányi előmenetelét is, de akár nyomtatott órarendet is készíthet magának. A rendszer a régi iratkozásos módszert váltja fel, amikor tanszékről tanszékre járva (ez sokszor épületek vagy városrészek közti sétálgatást is jelentett) kellett a kiragasztott papírlapokra feliratkoznia azoknak, akik az adott tantárgyat szerették volna tanulni.
A kreditrendszer teret ad a tanulásnak: a hallgató a maga egyénisége szerint alakíthatja tanulmányait, persze bizonyos keretek között. A tantárgyakat ugyanis három csoportba sorolták:
Kötelező tárgyak: ezek tartalmazzák a szakhoz kapcsolódó törzsanyagot, melyet minden hallgatónak ismernie és teljesítenie kell. Itt nincs választási lehetőség, a képzési idő alatt az összes kötelező tárgyat el kell végezni ahhoz, hogy diploma legyen a történet vége.
Kötelezően választható tárgyak: sajátosságuk, hogy egy témakörön belül a hallgató választhatja meg, hogy mely tárgyakat végzi el, csupán az elvégzendő tárgyak számát és/vagy kreditértékét határozzák meg. Példának okáért: ha egy magyar szakosnak a világirodalmi szemináriumok öt tantárgyából hármat el kell végeznie – ekkor a hallgató választja ki saját kedve és ízlése szerint azt a hármat.
Szabadon választható tárgyak: mint a nevük is mutatja, ezek a tárgyak nincsenek témakörökbe, csoportokba rendezve, a diploma megszerzéséhez a szak követelményeiben meghatározott mennyiségűt el kell végezni: általában nem is kötelező a saját szak tantárgyaiból választani, ezek keretében át lehet hallgatni más szakok tanegységeire.
Ezenkívül a tantárgyak között hierarchia is uralkodik: maradva a magyar szakos példánál, nem lehet egyből a XX. század irodalmáról tanulni, előbb az ókorral kell megismerkedni – azaz a tantárgyak kényszerrendezettek. Ez azt jelenti, hogy egyes tantárgyak más tárgyakra épülnek, és nem kezdhetőek el addig, amíg az előkövetelményeiket a hallgató nem teljesíti. Ez egyben a kreditrendszer veszélye is a hallgatóra nézve: a tantárgyválasztás szabadsága mögött ott húzódik a tantárgyak hierarchiája, mely nem ugorható át. Így – bár ha valaki elégtelenre teljesített valamiből, nem kell évet ismételnie, csupán újra felveszi az adott tárgyat – a tanulnivalók egymásra épülése miatt a negyedik-ötödik évre eljuthat oda, hogy félévet, esetleg évet csúszik. Ha pedig valaki átlépi a képzési időt, bizony nem ússza meg ingyen a késlekedést, intézménye válogatja, mennyi költségtérítést kell fizetnie a „kicsúszott” tantárgyak elvégzéséért.
Az intézménynek lehetőséget kell biztosítania arra is, hogy a hallgató tanulmányai során az adott szakra előírt összes kredit mennyiségét 10 százalékkal meghaladó kreditértékű tárgyakat vehessen fel – tehát aki többet akar tanulni, mint a kötelező mennyiség, megteheti. A hallgató e tárgyakat egy másik intézményben, illetve egy másik szakon is felveheti. Viszont több intézményben, ha ezt a plusz tíz százalékot is meghaladja a megszerzett kreditek száma, a többlettudásért fizetni kell.
A tanszékek hirdethetnek meg ún. modulokat is: ezek „miniszakok”, azaz egy témakört felölelő tanegységcsoportok, melyek teljesítésével, esetleg a végét záró szigorlattal feldúsítható a diploma: a modulok elvégzéséről (ha ezt tartalmazza a modul leírása) betétlap tanúskodik majd a diplomában.
A hallgatók segítésére és az ideális előrehaladás megkönnyítésére az intézmények minden szakhoz készítenek mintatantervet: ez tartalmazza, hogy mely félévben mely tantárgyak felvételét ajánlják a hallgatóknak. Gólyaként érdemes először ezzel megismerkedni, és legalább az első félévekben ennek megfelelően haladni.
– a tanulmányok összehasonlíthatósága,
– intézmények közötti átjárhatóság,
– diplomák összemérhetősége,
– külföldi részképzések elismerése.
Generali a Biztonságért Alapítvány bemutatása
Generali közlekedésbiztonsági projekt bemutatása
