|
|
Micsoda? Hát egyetemet kell végezni ahhoz, hogy az emberből művész legyen?
Igen és nem. A „művészet” ma már tág fogalom, sok mindenki „művész” szerte az országban, van köztük diplomás és nem diplomás is; nem ettől függ, művész-e valaki. Elvileg lehet az ember divattervező mintegy véletlenül is, diploma nélkül (jusson eszünkbe Coco Chanel). Az azonban biztos, hogy ahhoz, hogy munkát és megrendeléseket kapjon, illetve kapcsolati tőkét szerezzen, nem árt, ha van, mondjuk, egy textiltervezői oklevele. Más kérdés, hogy azután művésznek hívjuk-e. Nem is beszélve a zenéről, táncról, színházról, filmről, a kamaszkori álmokról és az éppen aktuális divatokról.
A művészetekkel foglalkozó felsőoktatási intézményekben óriási a verseny, hiszen a felvételi eredménye nem az érettségitől függ (noha az természetesen alapfeltétel, hiszen főiskolákról, egyetemekről van szó), hanem alkalmassági vizsgát kell tenni. Ez a vizsga általában többfordulós, és az elbírálása sokszor „szubjektív”, mivel elég nehezen pontozható, hogy tehetséges-e valaki, és ha igen, mennyire. A művészi pálya alapvetően más, mint a tudományos, de abban hasonlítanak, hogy nem elég pusztán tehetségesnek születni. Az ilyen alkalmassági felvételi vizsgákon sokszor szempont a kreativitás, a nyitottság, vannak persze megtanulható szakmai fogások, amelyeket jó tudni, de nem elegendő (túlsúlyuk még negatív benyomást is kelthet, a rutinos, gyakorlott jelzők nem mindig jelentenek jót); továbbá az is szempont, hogy a felvételiző mennyire adja önmagát, mennyire tudja az alkotás folyamatában (és folyamatával) kifejezni önálló véleményét, saját látásmódját, vagyis tehetségét. Fontos az önismeret, hogy a felvételiző tisztában legyen saját szándékaival, céljaival. Ugyanúgy nem elég a Képzőművészeti Egyetemhez a „szeretek rajzolni” szlogen, mint a pszichológiára a „szeretnék emberekkel foglalkozni” című történet. De tény, hogy e nélkül nem megy sem az egyik, sem a másik (elvileg).
Az is jellemző ezekre az intézményekre, hogy monopolhelyzetben vannak Magyarországon. Ennek oka, hogy kicsi ország vagyunk. Minek annyi művészt nevelni? Különösen akkor, ha kevés pénz marad a kultúrára. Az igény viszont óriási. A Színház- és Filmművészeti Egyetem máig az egyetlen olyan hely, ahol egyetemi színészdiplomát lehet kapni. Az elhelyezkedést tekintve különben teljesen mindegy, hogy egyetemi diplomát mutat fel a fiatal színész, avagy főiskolait. Három éve létezik Kaposváron is színész szak (a Kaposvári Egyetem Csokonai Vitéz Mihály Pedagógiai Főiskolai Karán), ott három év után osztanak diplomát (ugyanúgy színész A-t, bár nem egyetemit). Sőt, azt is tudjuk, hány és hány remek magyar színész játszik diploma nélkül. Ez a szakma nem az iskolapadban tanulható, csak éppen rögösebb út vezet az elsajátításáig az iskolán kívül. Ha az embert felveszik egy rendszerint alacsony létszámú művészosztályba (már az árulkodó, hogy ezeken az egyetemeken osztályok és nem évfolyamok vannak), általában könnyebben felfigyelnek rá a szakma nagyjai (akik sokszor maguk a tanárok), „szem előtt” van, ellentétben azokkal, akiket nem vettek föl. Ez pedig élet-halál kérdése lehet egy művész számára. Talán még keményebb a helyzet a filmeseknél: operatőröknél, filmrendezőknél. A felvételijük négyfordulós, nem is indul szak minden évben, és ha indul is, mindig csak kis létszámú osztállyal.
A zenei szakma helyzete is hasonló. Budapesten működik a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem, amelynek azonban van székhelyen kívüli képzése a Szegedi Tudományegyetem Zeneművészeti Főiskolai Karán (ott némelyik szakon egyetemi diplomát, némelyiken főiskolait lehet ilyen módon szerezni). Diplomát kínál a miskolci Bartók Béla Zeneművészeti Intézet és a győri Széchenyi István Egyetem Zeneművészeti Intézete is. Itt és Magyar Táncművészeti Főiskolán van szakképzés és művészképzés is. Ez azt jelenti, hogy nemcsak a jövendő nagy művészeit képzik itt, hanem például hangszertanárokat, szolfézstanárokat is, illetve nemcsak balett- és népi táncosokat, hanem táncpedagógusokat, koreográfusokat és elméleti szakembereket is. (Balett-táncosnak természetesen nem mehetaz, aki tizenkilenc évesen kezd el táncolni… A művészi szakokra 10 éves korban kell felvételizni, ezt követi egy nyolc évfolyamos gimnáziumi képzés, majd automatikusan folytatják a főiskolával. De aki erről lekésett, ne keseredjen el, nem minden pályát kell ilyen korán kezdeni!)
A művészeti munka tárgyából, jellegéből adódóan ezeken az egyetemeken általában sokkal inkább gyakorlati képzés folyik, mint elméleti. Egy-egy nap tartanak elméleti órákat (pl. művészettörténet, művelődéstörténet, zene- vagy színháztörténet), a többi napon teremben gyakorolnak, vizsgára készülnek. A színészhallgatóknak például mindennap van mozgásórájuk, színészmesterség-órájuk, beszéd- és énekgyakorlatuk. Az idősebb évfolyamokat szakmai gyakorlatra is küldik színházakhoz.
Végül néhány szó az Iparművészeti és a Képzőművészeti Egyetemről. Azért említjük őket együtt, mert a felvételi jellege is hasonló (beadott munkák alapján első forduló, majd egyhetes második), és a diákok is együtt szokták megjelölni őket (a tantárgyak, szakok irányultsága, tehát a képzés is hasonló). A második fordulót azonban a két egyetem mindig ugyanazon a héten tartja, úgyhogy legkésőbb akkor dönteni kell a kettő között, ez pedig nem könnyű. Egyre népszerűbbek az intermédia és vizuális kommunikáció szakok. Az Iparművészetin például öt alapszakra lehet jelentkezni (építész, formatervező, szilikátipari tervező, textiltervező és vizuális kommunikáció), de az öt alapszakon belül többféle szakirány közül választhatnak (például vizuális kommunikáción grafika, fotó, animáció, klasszikus és digitális videó között).
A művészi pályákon is bevett szokás az „inaskodás”, az érettségi utáni szakmai gyakorlat. Vannak külön erre specializálódott művészeti szakközépiskolák, amelyek érettségivel rendelkező, de felsőoktatási intézménybe fel nem vett fiataloknak tartanak felvételit és egy-két éves (ösztöndíjas vagy költségtérítéses) szakképzést, amelyről bizonyítványt is kapnak. A bizonyítvány természetesen nem ér fel egy diplomával, de ennek a megszerzése után gyakran könnyebben veszik a diákok a felvételi akadályokat, hiszen a szakiskolában többek között a felvételire való felkészüléssel foglalkoztak, vagy hasonló tárgyakat tanultak, mint majd az egyetemen. A fel nem vettek másik része nem iskolába megy, hanem olyan munkát próbál keresni, ahol nap mint nap kapcsolatban lehet azzal a művészeti ággal, amelyet magának kiszemelt – mert a készségek, képességek könnyen berozsdásodnak, ha nem fejlesztjük, nem használjuk őket.
Generali a Biztonságért Alapítvány bemutatása
Generali közlekedésbiztonsági projekt bemutatása
