

Amit várnak tőled villamosmérnöki és mérnök-informatikus szakon: bárki jelentkezhet ide, nem csak a műszaki beállítottságúak. Sokan szeretik a területet, és jó kereseti lehetőséget kínál ez a szakma. A villamosmérnökök is elég erős képzést kapnak. Az sem meglepő, ha valaki a villamosmérnöki szakon kezd tanulni, és informatikusként végzi az egyetemet, mert a szakirányú képzéseken belül sok a számítástechnikai jellegű. Tetszőleges kombinációban fel lehet venni az ilyen jellegű szakirányokat. Most hosszú idő óta a jelentkezők száma 2, 5–3-szoros mértékben felülmúlja a rendelkezésre álló keretszámot, tehát 2,5-szeres a túljelentkezés. Az egyik legnagyobb budapesti egyetemre évente felvesznek körülbelül ezer hallgatót, akiknek 55 százaléka informatikus, a többi pedig villamosmérnök. Ez az arány csak az utóbbi években fordult meg, hiszen eddig villamosmérnök-hallgatóink voltak többen. A női jelentkezők aránya még mindig elenyésző, hiszen száz hallgató közül általában két nő van.
Építőmérnök szakon: az utóbbi évtizedekben nincs rajzalkalmassági vizsga, tehát a felvételi követelményben megjelölt feltételeken kívül nincs más elvárása a szaknak.
Fontos, hogy viszonylag erős matematika- és fizikatudással rendelkezzen, aki ide jelentkezik, de ez nem feltétlenül azt jelenti, hogy a jeles szintet kell elérnie. A jó négyes szintet érje el, itt úgyis kap még elég ismeretet matematikából és fizikából – árulta el a budapesti Műegyetem egyik oktatója.
Sok a félévközi tervezési-számítási feladat, tehát érdemes felkészülni arra, hogy a szorgalmi időszakban is tanulni és készülni kell, nem csak a vizsgaidőszakban. Az alsóbb évfolyamokon a zárthelyikre, pedig a tervfeladatokra koncentrálnak a hallgatók, melyek szoros közbenső és végső határidőkhöz vannak kötve.
Célszerű, ha a jelentkezők már eleve nyelvvizsgával érkeznek, mert annyira elárasztják a hallgatókat évközi munkával, hogy emellett már nehéz nyelvet tanulni. A nyelvek közül leginkább az angolt tartják fontosabbnak, mert ebben a szakmában ez a legtöbbször használt nyelv: konferenciákon, munkavállalás esetén, külföldi cégeknél való elhelyezkedéskor.
*******
Ezt tanulod majd villamosmérnöki és mérnök-informatikus szakon: a villamosmérnöki képzés célja olyan villamosmérnökök képzése, akik természettudományi, műszaki és informatikai, valamint gazdasági, humán és nyelvi ismereteik, továbbá az ezekhez kapcsolódó készségeik révén villamosmérnöki feladatok ellátására képesek. A képzésben részt vevők a szakon belül egy szűkebb szakmai területen – szakirányban – alkotó mérnöki munkára készülnek fel, és képessé válhatnak a mesterszintű villamosmérnök-képzésben való részvételre. Természettudományos alapismereteket kell elsajátítaniuk a diákoknak, tehát matematikát, fizikát és informatikát tanulnak az első félévben. Gazdasági és humán ismeretek közül mikro- és makroökonómiát, üzleti jogot és menedzsmentet tanulnak. Szabályozástechnika, digitális technika, programozás és energetika is tanulható a villamosmérnöki szakon. Az informatikusok órarendjében olyan tantárgyak szerepelnek, mint például az analízis, kódolástechnika, adatbázisok, algoritmuselmélet vagy a számítógép-architektúrák. Ezen a területen a „mumustantárgyak” a villamosmérnökin a hálózatok és rendszerek, amelyből szigorlatot kellett tenni, valamint az elektromágneses terek. Ez az a két tárgy, amely megakadályozhatja, hogy valaki bejusson a kívánt szakirányra. Az informatikai szak esetében ez a tantárgy a bevezetés a számításelméletbe, amelyből szintén van egy olyan szigorlat, amin sokan fennakadnak, és ennek következtében csúsznak a tanulmányaikkal. De ezek alaptantárgyak, ezeket muszáj elvégezni; egyrészt mert szabály, másrészt pedig bizonyos ismeretek hiányában a szakirányban sem tudna teljesíteni a hallgató. Ha ezeket az alaptantárgyakat nem teljesíti a diák, egy teljes évet is csúszhat.
Építőmérnök szakon: az alapszak képzési célja felkészült, nyelvtudással rendelkező építőmérnökök képzése, akik alkalmasak építési, fenntartási és üzemeltetési, vállalkozási és szakhatósági feladatok ellátására, a képzésnek megfelelő tervezési és egyszerűbb fejlesztési feladatok önálló megoldására, bonyolultabb tervezési munkákban való közreműködésre. A jogszabályban meghatározott tervezői és a vezető tervezői jogosultság az előírt gyakorlati idő után az elvégzett ágazatnak és azon belüli szakiránynak megfelelően szerezhető meg.
Szerkezet-építőmérnök ágazat (magasépítési, híd- és műtárgy, geotechnikai, építési menedzsment szakirányok), infrastruktúra-építőmérnök ágazat (közlekedési létesítmények, vízmérnöki, települési, környezeti szakirányok) és geoinformatika-építőmérnök ágazat (építőipari geodézia, térinformatika szakirányok) közül lehet kötelezően választani.
A fizikának speciális részeit tanulják a hallgatók, mint például az építőmérnöki fizikát, statikát, rugalmasságtant, dinamikát, hidraulikát, épületfizikát, geofizikát, stb.)
A matematika az első két félévben minden mérnök szakon azonos, ekkor kapják meg az alapképzést ebből a tárgyból, majd a harmadik félévtől speciális, építőmérnöki matematikát oktatunk a diákoknak, tehát a mi problémáink megoldásával foglalkozó részterületet. Vannak szaktantárgyaink is már az első évben, tehát az első éves hallgató geodéziát, geológiát, építőanyagokat, építőmérnöki informatikát, hidrológiát, hidraulikát is tanul.
A mumustantárgyak közé a matematika és mechanika tartozik. Szigorúak a tanszékek, hiszen a matematikatudás nagyon fontos. Ez nem olyan mélységű, mint amilyet a matematikusok vagy az alkalmazott fizikusok tanulnak, hiszen nekik több matematikai ismeret és tudás elsajátítására van szükségük. A legtöbb matematikai és mechanikára épülő ismeretre talán a szerkezetépítőknek van szükségük. Érdekes módon ettől függetlenül erre az ágazatra jelentkeznek a legtöbben.
********
Ahol állást találhatsz villamosmérnöki és mérnök-informatikusvégzettséggel: a végzett mérnökök erős elméleti és azonnal alkalmazható szakmai tudással rendelkeznek, és ez képessé teszi őket az alkotó mérnöki munkára, az absztrakt fogalmi és gyakorlatias mérnöki gondolkodásra, a szakterületek állandóan változó ismeretanyagának folyamatos követésére, az önálló fejlesztésre és kutatásra, és ezek alapján a biztos fellépésre. Az itt végzett fiatal mérnökök mindig alkalmasak voltak a nemzetgazdaság szakemberigényének magas szintű kielégítésére, az ipar és általában a gazdaság műszaki vezető pozícióinak betöltésére, azaz megfeleltek a magasan kvalifikált műszaki értelmiséggel szembeni elvárásoknak.
Az alapfokozat birtokában a villamosmérnökök – a szakirányoktól függően – képesek lesznek elektronikai alkatrész- és mikroelektronikai ismereteikre is alapozva egyszerű analóg és digitális áramkörök tervezésére és kivitelezésére; elektronikai berendezések és rendszerek tervezésére, analizálására, hibajavítására. Alapvető hardver- és szoftverismereteiket felhasználva alkalmasak számítógép-kezelésére és programozására; a villamos és nem villamos mérési módszerek elveinek gyakorlati alkalmazására; főbb villamosipari anyagok és technológiák felhasználását igénylő feladatok megoldására; irányítástechnikai eszközök alkalmazására; a villamosenergia-ellátás és -átalakítás folyamatához kapcsolódó villamosmérnöki feladatok megoldására. Képesek alapvető híradástechnikai és infokommunikációs rendszerekhez kapcsolódó villamosmérnöki feladatok megoldására, valamint alkalmazás szintű ismereteik felhasználásával a kiválasztott szakirányban villamosmérnöki feladatok megoldására, ami magában foglalja a tervezést, fejlesztést, üzembe helyezést, üzemeltetést, szolgáltatást, karbantartást.
A mérnök-informatikusok szakmai kompetenciáihoz tartozik az informatika módszereit igénylő műszaki alkotások tervezési, fejlesztési és létrehozási feladatainak ellátása; informatikai és információs infrastrukturális rendszerek telepítési és üzemeltetési feladatainak ellátásához szükséges mérnöki gyakorlati módszerek alkalmazása; szoftverfejlesztési metodikák alkalmazása, fejlesztési eszközök használata; objektumorientált és vizuális programozási környezetben szükséges programozás; információs rendszerek modellezése, a teljesítmény és megbízhatósági jellemzők szimulációs vizsgálata. Ide tartozik még a korszerű, általános célú operációs rendszerek telepítése, konfigurálása, hibaelhárítása, üzemeltetése, továbbfejlesztése; számítógépes és távközlő hálózatok telepítése, konfigurálása, hibaelhárítása, üzemeltetése, továbbfejlesztése; a kliens-szerver rendszerek programozása, WEB-programozás; a döntéstámogató rendszerek tervezése, készítése, működtetése, és nem utolsósorban a vállalati információs rendszerek folyamatalapú funkcionális tervezése és készítése valamely „enterprise modeller” típusú eszköz segítségével.
Elmondható, hogy nagy a kereslet mind a villamosmérnökök, mind a mérnök-informatikusok iránt: bizonyítják ezt az újságokban található álláshirdetések.
Építőmérnök szakon: az építőmérnökök feladata a társadalom épített környezetét jelentő műszaki alkotások megtervezése, megvalósítása, fenntartása és használatuk szakmai hozzáértést igénylő feladatainak ellátása. A szak hallgatóinak tanulmányaik során a műszaki problémák és feladatok szokatlanul széles skálájával kell megismerkedniük, mert az építőmérnöki munkavégzés a társadalom és a környezet páratlanul nagy területén igényel olyan tájékozottságot, amely csak felsőfokú tanulmányokkal szerezhető meg.
Alapfokozat birtokában az építőmérnökök képesek az elvégzett ágazatnak és szakiránynak megfelelően, kellő szakmai gyakorlat után tervezői és vezető tervezői jogosultság megszerzésére; egyszerűbb fejlesztési feladatok önálló megoldására; irányítás mellett érdemi mérnöki közreműködésre bonyolultabb tervezői munkákban. Az építőmérnöki szakma teljes területén képessé válnak műszaki vezetői tevékenység; építési műszaki ellenőri tevékenység végzésére; építési, fenntartási és üzemeltetési, vállalkozási és szakhatósági feladatok ellátására, valamint településmérnöki és településüzemeltetési feladatok ellátására az önkormányzatok területén.
Bármelyik építőmérnök el tud helyezkedni akár Magyarországon, akár külföldön, nem kell félnie a munkanélküliségtől. Több ilyen végzettségű szakemberre, mérnökre van szükség, mint amennyi jelen pillanatban van, hiszen rosszabb az infrastruktúránk a nyugati országokénál.
A lányok is megtalálják itt a számításaikat, többnyire tervezői területen jók az esélyeik, de akinek a kivitelezés szimpatikusabb, bátran elhelyezkedhet ezen a területen is. Az önkormányzatokban szükség van az építési osztályokon mérnökre, biztosítónál építőmérnöki végzettségű szakértőkre, tehát sokféle területen lehet szükség mérnökökre, és többféle típusú mérnökre van szükség.

Generali a Biztonságért Alapítvány bemutatása
Generali közlekedésbiztonsági projekt bemutatása