

A közvélekedés szerint az öltönyös/kiskosztümös közgazdász élete állandó rohanás. A felvételizők népszerűségi listáján mégis évről évre első helyen szerepel a gazdasági pálya. A közgazdászok viszonylag könnyen el tudnak helyezkedni a jól fizető ágazatokban (banki szféra, gyógyszeripar, telekommunikáció stb.), azonban a piac ezen a területen is közeledik a telítődéshez, de túlképzésről pillanatnyilag nem beszélhetünk.
Temesi József, a Budapesti Közgazdaság-tudományi és Államigazgatási Egyetem rektora elmondta, hogy a frissen végzett közgazdászoknak mindössze egyötöde nem tud rögtön a diplomaátadás után elhelyezkedni. Ez természetes, hiszen próbálják a legjobb állásokat megszerezni maguknak, ami több időt vesz igénybe.
Magyarországon többféle közgazdászképzés közül lehet választani. Jelen vannak egyrészt a nagy múltra visszatekintő egyetemek, ahol leginkább az elméleti oktatásra helyezik a hangsúlyt, ugyanakkor találunk olyan főiskolákat is, ahol a képzés ideje rövidebb, a struktúra pedig gyakorlatiasabb. Az elmúlt felvételi időszakban főleg az utóbbiak arattak sikert a végzős diákok körében. Nálunk a gyakorlaton van a hangsúly. Az itteni közgazdász szakon végzett hallgató túl azon, hogy közgazdász, egyben speciális ismeretekkel rendelkező szakember is – hangsúlyozta dr. Jánosa András, a Budapesti Gazdasági Főiskola Pénzügyi és Számviteli Főiskolai Karának főigazgatója.

Generali a Biztonságért Alapítvány bemutatása
Generali közlekedésbiztonsági projekt bemutatása