
|
A 2005-ös felvételi évben a karrierintézmények állami finanszírozású képzésein átlagosan 16,6 százalékkal emelkedtek a ponthatárok. 738 szakra a maximális hozott-, és középszinten elérhető maximális szerzett ponttal (120), többletpontok nélkül, nem lehetett bekerülni. |
Ez azt igazolja, hogy az ilyen intézményekbe jelentkező diákoknak – a biztosabb bejutás érdekében – a többletpontok maximalizálására érdemes törekedniük. Többletpontra pedig (tipikus esetben) csak emelt szintű érettségivel-,és nyelvvizsgával lehet szert tenni.
Javaslat
Mivel a nyelvvizsgával szerezhető többletpontok felső határa 20, és összesen 24 többletpont szerezhető, megelőzendő számos 2005-ben érettségit tett felvételiző negatív példáját, azt javasoljuk: a karrierintézményekbe felvételizők – a többletpontok maximalizálása érdekében – legalább az egyik érintett tantárgyból emelt szintű vizsgát tegyenek. Ha pedig a nyelvvizsgával szerzett többletpont nem haladja meg a 16-ot, a továbbtanulni akaró diák mindkét tárgyból válasszon emelt szintű érettségit.
(OM - statisztikák alapján, 2005)
Tény
Az emelt szintet választók több mint 95 százaléka ért el legalább 3-as érdemjegyet, így érvényesíteni tudta az emelt szintért járó, tantárgyanként 7 többletpontot.
Következtetés
Tehát: 95 százaléknál nagyobb a valószínűsége, hogy az emelt szintet választó diák jobb pozícióba kerül a felvételi pontok számításánál, mint középszinten érettségiző társai.
Tény
Következtetés
Tehát: az emelt szinten vizsgázott diákok 73 százaléka ért el a felvételi pontszámításnál biztosan több pontot, mint a legjobb középszinten vizsgázó.
Tény
Az emelt szintű vizsgák érettségi érdemjegyének átlaga 4,69, míg ugyanez a szám középszinten 3,52, így emelt szinten a vizsgaeredmények átlagosan 33 százalékkal sikerültek jobban.
Következtetés
Tehát: a többletpontok beszámításával az emelt szinten vizsgázók átlagosan legalább 33 százalékkal több pontot szereztek.
Tény
Az emelt szinten vizsgázók 73 százaléka kapott 5-ös érdemjegyet, míg ugyanez a szám középszinten 28 százalék.
Következtetés
Tehát: nemcsak a felvételi pontok számítása, hanem az érettségi érdemjegy miatt is érdemes az emelt szintű érettségit választani.
|
Tantárgyak |
Közép |
Emelt |
Összes |
Emelt százalékban |
|
Magyar nyelv és irodalom |
84 246 |
3010 |
87 256 |
3% |
|
Történelem |
83 296 |
5369 |
88 665 |
6% |
|
Matematika |
43 428 |
3382 |
46 810 |
7% |
|
Angol nyelv |
32 638 |
3139 |
35 777 |
9% |
|
Német nyelv |
23 723 |
1470 |
25 193 |
6% |
|
Biológia |
15 492 |
3081 |
18 573 |
17% |
|
Fizika |
9253 |
909 |
10 162 |
9% |
|
Kémia |
3994 |
855 |
4 849 |
18% |
|
Informatika |
18 642 |
680 |
19 322 |
4% |
|
Földrajz |
18 399 |
216 |
18 615 |
1% |
Középszintű
eredmények |
|
|
|
Tantárgy |
|
|
|
Érdemjegyek átlaga |
Összes jegy | |
|
magyar |
3,49 |
81 084 |
|
történelem |
3,69 |
79 523 |
|
matematika |
3,32 |
80 824 |
|
angol |
3,33 |
31 267 |
|
német |
3,43 |
22 681 |
|
fizika |
3,76 |
8 |
|
kémia |
3,62 |
3 |
|
biológia |
3,82 |
13 997 |
|
informatika |
3,40 |
16 740 |
|
|
|
|
Emeltszintű
eredmények |
|
|
|
Tantárgy |
|
|
|
Átlag |
Összes jegy | |
|
magyar |
4,34 |
2 |
|
történelem |
4,81 |
3 |
|
matematika |
4,89 |
2 |
|
angol |
4,95 |
17 361 |
|
német |
4,97 |
10 448 |
|
fizika |
4,87 |
659 |
|
kémia |
4,84 |
434 |
|
biológia |
4,73 |
2 |
|
informatika |
4,63 |
443 |

Generali a Biztonságért Alapítvány bemutatása
Generali közlekedésbiztonsági projekt bemutatása